a ruhaszaritasnal is nehezebb volt megszokni, hogy ne pakoljak a taskamba a penztarnal fizetes utan (vagy mikozben a penztaros vegez a lecsippantassal).

konkretan ezen a heten volt eloszor, hogy sikerult meg a kezdo mozdulatat is elkerulni, hogy valamit beletegyek a taskamba a kasszanal. a penztaros ugyis sokkal jobban tudja elrendezni a dolgokat 

es fokepp

tokeletesen idiotanak nezik az embert, nem ertik, mit akar, amikor elkezd a sajat taskajaba pakolni.

A boldogtalan kolibri

Egyszer két kisleány meghallotta, hogy a kolibri furulyázik. Olyan szépen játszott, hogy az egyik kisleány így szólt:

- A felesége akarok lenni.

Fölkereste a kolibrit és vele aludt.

- Menjünk az én házamba - mondta a kolibri.

Elindultak, és odaértek a fészekhez: de az oly kicsiny volt, hogy a kisleány nem fért bele. Így aztán visszatért a falujába. Estea kolibri a falu elé röppent és játszott a furulyáján, hogy előcsalja szerelmesét. A kisleány meghallotta:

- A kolibri az, ő muzsikál!

De többé nem ment oda hozzá. A kolibri esténként elrepült a faluhoz s a legszebb dalokat játszotta hangszerén.

A kisleány azonban nem akart vele menni, hiszen olyan kicsi a kunyhója.

/csiriguano mese./

forrás: Csodaceruza magazin

markoferko:

naurale:

életképek gyöngyös legújabb testvérvárosából, susából. valami nagyon mocoroghat a miniszterelnökség titkárságán, ha ennyire elkezdett újra izzani az azeri szál. ha safarov kiadása 10-ből 10 pontot ér, ez is van legalább kilenc.

susa volt a 90-es évek háborúja előtt az a hely karabahon belül, ahol azeri többség élt. hegytetőn, így egészen sokáig tudta magát tartani az örmény ostrommal szemben. a végső, hősies örmény ostromról ma múzeum számol be a városban. a rengeteg üres ház, lakás csak egy részét sikerül feltölteni gyakran azerbajdzsánból elűzött örményekkel, a többi a képeken egész jól látszik. hodzsalinak persze ehhez semmi köze. a város polgármesterének békés, tárgyalásos rendezésre vonatkozó fejtegetésének némiképp ellentmond, hogy azerbajdzsán hadi kiadásai ma magasabbak, mint örményország teljes költségvetése.

nem nez ki rosszabbul, mint Gyongyos

megaruhaszaritokotel

are we fat yet?

pakisztáni pártjelek - papucs…gramofon!
sajnos nem tudom, ez igaz-e
van, akinek csak fogkefe jutott
A toothbrush, a stapler, a baby’s cot and a pressure cooker. These are just some of Pakistan’s 27 newly approved election symbols that will decorate ballot papers when voters go to the polls later this year.

pakisztáni pártjelek - papucs…gramofon!

sajnos nem tudom, ez igaz-e

van, akinek csak fogkefe jutott

A toothbrush, a stapler, a baby’s cot and a pressure cooker. These are just some of Pakistan’s 27 newly approved election symbols that will decorate ballot papers when voters go to the polls later this year.

a tanyan

en: ez pedig a malac. alszik.

kislanyom: takaro? nincs?

British Airways accidentally sent Beyonce’s hair to Brussels, instead of Budapest. B’s hairdresser had to be flown to  Brussels to seek it out and return it in time for the gig.

akkora buborekban elek

most az volt a feladat coursera-n, hogy csatoljunk egy kepet az iras melle ( drag and drop, plusz magyarazo dokumentacio)

ez a peerjeim 90%-nak nem sikerult.

(volt aki .htm linket adott meg kepnek, volt aki egy masik dolgozatat csatolta, volt aki egy weboldal linkjet tette oda es volt, aki a fajl nevet irta be a szovegmezobe.)

A kedvencem az volt, aki egy tumblr tag search linkjet adta meg, mint kepet.

vasarnap

vasarnap

:DD belenyultam

reggel hétkor kiszaladtam a kocsihoz, látom az udvarunkban két vörösbegy tanakodva néz körbe, beszélgetnek, vitatkoznak, keringés, megzavartam őket a lépteimmel, bíráló szemmel néznek, ááárggh arréb kell repülniük, de idegesítő.

amint elmentem, visszarepülnek ugyanoda, néznek mindketten valamit, vitatkoznak.

azt hittem, vagy fürödni vagy enni, ilyesmit akarnak. a viselkedésük teljesen emberszerű.

aztán egész reggel itt az egyik őrt állt, másik oda-vissza röpködött, totális csevegés, de nem figyeltem. valamin nagyon dolgoztak, de semmi nyoma fészeknek gondoltam, az erkély üres.

most este kimentem meglocsolni az ajtó mellett lógó virágkosarat

:DDDD

lehetett egy arcom, amikor meg akartam nézni, elég vizes-e a föld és egy tollakba bugyolált száraz fűcsomó közé csúszott az ujjam. gyönyörű szabályos körben a fukszia közepén  száraz és friss növényekből ott a fészek.

viszont valahol máshol jobban sikerülhetett a project mert most meg nem látom őket és minden üres. ráadásul meg kell locsolnom a virágokat, azaz a fészket.

remélem ezzel nem abortálok egy egész bölcsödét.

update: a szomszedos fenyofan sikerult egy meretes feszket osszehozni hatalmas civakodasok aran (mokus, napfenyfaktor, elonytelen magassag kezdo repuloknek stb). 

vannak napok, amikor a tervek ellenre semmi nem sikerul.
ennyi tab-en nem tortent ma haladas.

vannak napok, amikor a tervek ellenre semmi nem sikerul.

ennyi tab-en nem tortent ma haladas.

hangosan kimondtam, hogy

holy moly guacamole!

a Wholefoods marketingje ilyen:

Ma 5 percet voltam ott, ezek történtek velem

1. Két alkalmazott pakolja a leárazott (local, organic, ezért pontosan négyszer annyiba kerülő epreket, mint a szomszéd Safeway csak local eprei)

- Have you tried these? 

kérdezi az egyik alkalmazott spontán a másikat jó hangosan.

- They are GORGEOUS! So sweet.

A gyümölcsöket pakoló alkalmazottak között feltűnő rendszerességgel elhangzik ilyen beszélgetés.

Nem mondom, hogy nem működik.

2. Vettem halat

a pultnál az eladó: it’s just three quarter of a pound…they are really small _TODAY_.

mintha reggel kilenckor a már kifilézett, mintába rakott, megpucolt lazac meg laposhal ma reggel érkezett volna a tengerből ide a mi utolsó falunkba.

3. minden alkalommal, amikor fizet az ember, a pénztárosnak kötelező legalább az egyik termékről megjegyezni, szintén spontán, hogy ő is 

- mindig ezt választja vagy

- múltkor próbálta és tök jó az illata/állaga/színe vagy

- nagyon tetszik neki, de jól néz ki vagy

- nagyon népszerű és mindenki imádja és finom

Kivétel nélkül rögtönzött beszélgetést kezd valamelyik fenti mondattal, míg nyomtatja a számlát, valami nem eldöntendő kérdést használva, hogy a vásárló száján egész mondatban jöjjön ki valami lehetőleg pozitív.